musu

Senki nem akar szegény lenni, szegénynek születni. Az emberek görcsösen igyekeznek megfelelni a mai társadalom elvárásainak. Régen könnyebb volt, nem nézték az iskolában hogy milyen telefonod, cipőd, márkás ruhád...stb. cuccod van. Egyenruhában jártak iskolában így ha az életszínvonalukban nem is az iskolában egyenlőnek tünhettek és úgy is érezhették magukat. 

A mai társadalom hála a technika fejlődésének egyre nehezebb szinte lehetetlen költség kiadásokat ad a családoknak. És ez sajnos már az óvodában elkezdődik. Nem mindegy milyen ruhában cipőben jár a gyerek. Milyen figurákkal tarkított pizsiben alszik. Semmi sem mindegy. Ahogy telnek az évek annál több minden kell, úgy változik a trend és a gyermek ízlése, hogy épp miért rajong. Unokatesómnál most a jégvarázs tarol legyen szó ruháról táskáról bármiről. Egy szülő ezalatt a teher alatt szinte majdhogynem megroppan. Mert a szülő nem szeretné ha a gyerekét megszólják, hogy kiközösítsék, hogy rosszul érezze magát, mert ő neki nincs épp olyan holmija mint Nórikának. Számomra hihetetlen az ami nálunk megy az óvodában. Óvonőként nap mint nap látom, hogy mennyire megviseli a szülőket az ilyen jellegű társdalmi és anyagi elvárás. A szülők akik több műszakban dolgoznak, hogy gyermeküknek mindent megadhassanak és persze a másik véglet ahol az elkényeztetett csemete mindent megkap első szóra, és ezáltal szinte semmit sem értékel. Vékony a határ, vajon meddig mehetünk el, hogy jó is legyen a gyereknek, de ne is legyen elkapatva? Miért kell, hogy mindenki megfeleljen alkalmi, pillanatnyi butaságoknak és trendinek?

Sok szülő mondta/mondja, hogy nem akarja, hogy a gyereke kiközösítve érezze magát, hogy elfogadják a társai, gyakorlatilag mindegy milyen áron. Alkalmazkodni kell olyan helyzetekhez amik nem létfontosságuak, de a szülő spórol rá, csak azért, hogy örömöt láthasson a gyermeke arcán. Ez a természetes minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, de ezt sem lehet a végletekig csinálni. Hisz jön az iskola ami ezerszer rosszabb.

Az iskolákban olyan szintű rivalizálás megy amire nincsen szó. Kinek milyen iphone telefonja, okosórája, márkás cucca van. Kell, mert másnak is az van, de anya hisz a barátnőm is kapott, kell mert különben lenéznek moatta. És ha emiatt lenézik a gyereket vagy kicsúfolják akkor a gyermek gyülőlete haragja a szülőre száll. Kell a márkás táska, a mesefigurás holmik, később pedig a tecnika csúcskategóriái. Mind olyan holmik amikre valójában szükség nincs, csupán elvárás miatt kénytelenek megvenni az emberek. Lassan ott tartunk, hogy szégyen ha valaki nem okostelefont használ. Pedig jómagam nem azt használok. Néha elég érdekesen is lesegetik a telómat. 

Egy ismerősöm a lánya 12. születésnapjára limuzint bérelt neki és a barátnőinek. Valaki árulja el minek??? Egy 12 éves gyereknek mi szüksége van limuzinra születésnapra? Egy év múlva már helikopterrel mennek érte? Érthetetlen számomra az ilyen jellegű magamutogatás és nagyzolás. Gyerekként anno mi örültünk a játékoknak, örültünk a kevésnek, tudtuk becsülni azt amink van.  A mai fiatalok ezt már nem fogják így látni. Minél több és több kell. Mert ha neki van nekem miért ne legyen? Elvégre a közösségi oldalakon is kell valamivel villogni. 

Gimiben már nekem sem volt jobb a helyzet. Mindig is külön csoportot fognak alkotni  a menő gazdag gyerekek és a kevésbé gazdag gyerekek. Nálunk is megvolt a menő banda, akik márkás cuccokban flangáltak, 20 kg sminkkel, ki ha én nem stílussal. Akiknek mindenük megvolt sőt több is mint amennyire szükségük volt. Nem csak azt közösítik ki aki nem olyan anyagi viszonyok közt él mint ők, hanem aki más bőrszínnel áldott meg a sors esetleg nem a legszebb külsővel.  Ez sajnos így marad míg a világ a világ. Nem mindenki ilyen, de a többség így van vele. 

Lenézzük a hajléktalant, pedig nem is ismerjük, nem tudjuk mi történt vele. Lenézzük a romákat, mert nagy százlékban normáltalanul obszcén módon viselkednek. 

Az, hogy én szegény gyerekként nőttem fel csak még egy lapáttal rátett a borzasztó gyerekkoromra. Én is vágytam arra, hogy lehessen olyan jó holmim, telefonom, mint a többieknek. Hogy ne kelljen ronda gagyi ruhákban járnom. Biztos, hogy nincs annál rosszabb, mint amikor egy gyerek mindennél jobban vágyik arra, hogy elfogadják a társai, hogy ő is bekerülhessen abba a bizonyos körbe. Lelkileg megterhelő az ha tudjuk gyerekként, hogy mi nem kaphatunk olyat, mi talán soha nem lehetünk olyanok mint ők. Azt hiszem azok a szülők akiknek gyerekként nem adatott meg a semilyen jellegű luxus még jobban törekednek arra, hogy a gyerekeiknek ne kelljen ilyesmin átmenni. 

Nem a fejlődéssel van a gond hanem a társadalommal. Elvárás, hogy legyen a gyereknek telefon  a zsebben, nem kevés zsebpénz, márkás holmik és minden egyéb. Kell, mert a szülő is képes lenézni a másikat. Megszólni, hogy odanézz, hogy néz ki  a gyereke. 

Ha tehetném zokszó nélkül bevezetném az egyenruhát az iskolákba. Nem kellene, hogy azért küzdjünk egész életünkben, hogy mások elfogadjanak minket és a családunkat. Fontos a külső az, hogy milyen autód van. Nem mindegy sokaknak, hogy az aktuálisan kiszemelt páruk bmw-vel vagy  csettegő 20 éves autóval közlekedik. Elvárják, hogy mindenki keményen dolgozva olyan életszínvonalban és minőségben éljen, mint mások. Pedig nem kell keresni a szegény embereket, családokat. Azokat akik vajas kenyeret esznek nap mint a nap, akik húst egy hónapban egyszer esznek, míg más tizenéves meg azon sír eközben, hogy nincs xy kategóriájú telefonja csak egy fél éves kacatja. Sokak lenézik őket, s ezáltal az önbecsülésük még mélyebbre süllyed. Pedig nem lenne szabad szégyenkezni amiatt, hogy valaki szegény. Sokan nem tehetnek róla, persze az aki nem dolgozik és mégcsak nem is törekszik arra, hogy ne segélyből kelljen élnie az teljesen más kategória.

Egyszerűen el kéne fogadni egymást és azt, hogy nem mindenkinek jut sok az életben és van aki a kicsit ossza be, de azt tisztességesen, és emiatt nem lenne szabad szégyenkezni. Lehet, hogy már nincs nemesi rang, nincsenek kasztok, de az elv megmaradt csak a rangok tüntek el. Szegények lesznek mindig is , lesznek olyanok akik lopnak, csalnak, hazudnak és úgy lesznek gazdagok, de ők soha nem fognak többet érni, mint egy szegény, de annál becsületesebb ember. Nem mindegy, hogy ki mihez hogyan jut hozzá, lehet szép autód, sok pénzed ha csak érdek barátaid vannak akik csak a zsebedet lesik. Mindennek két oldala van jó és rossz. Egyensúly sose lesz, de talán idővel mi emberek megtalálhatjuk az arany közép utat, mely segít azokon akiknek semmi reményük. Amíg ez nem történik meg addig viszont kénytelenek vagyunk küzdeni és alkalmazkodni a modern technika által nyújtott elvárásoknak.